Nyert a komáromi városvezetés a Jókai liget és a környezetének fejlesztésére benyújtott pályázat, így mintegy 170 millió forintból újulhat meg a belváros rendezvény- és idegenforgalmi központja, valamint a Táncsics utca liget és a Bem József utca közötti szakasz.

„Az elnyert pályázatnak köszönhetően megújul és bővül az elsősorban pihenőparki funkcióval rendelkező terület zöldnövényzete” – mondta el a Helyi Híradóknak Molnár Attila.

A polgármester hozzátette: a projektnek köszönhetően kiépül a szükséges infrastruktúra, egyebek közt az elektromos csatlakozási pontok, valamint zenepavilont és kiszolgáló létesítményt, így mosdót is építenek. Emellett pedig szabadtéri fitness eszközöket és további utcabútorok helyeznek el a ligetben.

„Azért fontos, hogy ez a fejlesztés megvalósulhat, mert ebben a városrészen található a Brigetio Gyógyfürdő, a camping, több szálloda és vendéglátóhely, valamint három középiskola is, emiatt a terület minden évszakban élettel teli” – emelte ki Molnár Attila.

Zenepavilon is épül a megújuló Jókai ligetben
 

 

Az elnyert támogatásból a Brigetio Gyógyfürdőt kiszolgáló parkoló is részben átépül, valamint lombos, klímatűrő fákat ültetnek. A fürdőbejárat a fejlesztés során biztonságosabbá válik, emellett napelemes kerékpártároló is épül. A támogatásnak köszönhetően a területhez kapcsolódó járdák is megújulnak 2020 végéig.