A gyanú szerint a férfi tavaly október 5-én éjszaka Komáromban a Sport utcában az egyik ház udvarára a kerítésen át bemászott. Két helyiségbe bement és onnan vörösréz üstöt, valamint bojlert lopott el.

A komáromi rendőrök a bűncselekmény elkövetőjét azonosították és őt 2017. november 21-én tatabányai kollégáikkal Tatabánya területén elfogták.

K. Gábort lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. Az eltulajdonított tárgyakról elmondta, hogy azokat fémátvevő telephelyen értékesítette.

A Komáromi Rendőrkapitányságon az ügyben folytatott nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratanyagot vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.