Fantasztikusan kezdte az idényt a Komárom VSE labdarúgó gárdája, amely szép és eredményes játékkal, idegenből, Csepelről hódította el a három pontot.

Jól kezdte a vendég gárda a mérkőzést, sorra alakította ki a helyzeteket, míg a csepeli együttes inkább a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Az első félidő derekán egy kontrából megindult a hazai csapat, amelynek aztán egy büntető lett a vége, amit Fisli András értékesített. Ekkor visszább vettek a komáromiak, több helyzete is akadt a csepeli együttesnek, azonban Rigó Gábor ezeket bravúrral védte. Az első félidő utolsó percében sikerült egyenlítenie a Komáromnak Schiller Patriknak köszönhetően, kialakítva ezzel az 1-1-es félidei eredményt. A második játékrészben szintén a vendég alakulat kezdett jobban, de a hazaiak is eljutottak kapura lövésig, de gólt nem sikerült szerezniük. Végül a 82. percben Kenesei Krisztián lövése gólt eredményezett, amely a végső győzelmet jelentette az újonc Komáromnak.

„Kaptunk az első félidő közepén egy gólt, amely meg is fogta a csapatot, de nem álltunk meg, mentünk tovább, aminek meg is lett az eredménye” – mondta el a Helyi Híradóknak Bozsik Péter. A vezetőedző hozzátette: magunkra találtak a fiúk a bekapott gól után és az egyenlítő gól már visszaadta az együttes hitét. A második félidőben aztán a Komárom akarata érvényesült.

„Lehetett volna nagyobb különbség is, de nem tudtuk gólra váltani a helyzeteket, ennek ellenére örülünk a győzelemnek, azonban a tanulságokat le kell szűrnünk” – emelte ki Bozsik Péter.