Javában zajlanak az út és a járda felújítási munkálatok Komáromban. Ősz elejére elkészül a Templom köz és az Erkel Ferenc utca teljes rekonstrukciója, ahol az út és járdafelújítás mellett az elavult csatornarendszer is megújult.

„Az elmúlt héten a Városgazda Nonprofit Kft. elkezdte a Szent László utca járdafelújítását és hétfőn elindultak a Munkácsy Mihály utca aszfaltozásának előkészületei is” – mondta el a Helyi Híradóknak Csalaváné Hodosi Ágnes. A Városfejlesztési és Építési Osztály vezetője hozzátette: a Munkácsy utcában az elkövetkező időszakban emiatt korlátozásokra kell számítani.

Újabb utcák célegyenesben – folytatódik az út- és járda felújítási program
 

 

„A napokban elkezdődnek az Árpád utca járda felújításának munkálatai is, ahol egy mintegy kétszáz méteres szakaszon újul meg a gyalogút, az Idősek Otthonától a Vállalkozók háza felé vezető körforgalomig” – emelte ki Csalaváné Hodosi Ágnes.

Komárom idén is sikeresen pályázott a kormány jól gazdálkodó önkormányzatok támogatására kiírt pályázatán, és elnyerte a maximálisan igényelhető 200 millió forintos összeget. Ennek köszönhetően már megújult a Halastó és az Asztalos Béla utca burkolata, valamint a Tóth Lőrinc utcai lakóudvar világítása is.