A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) tavaly is elindította országosan pályafejlesztési programját, amelynek köszönhetően számos településen lehetőség nyílt kültéri kézilabdapályák építésére, illetve meglévő kézilabdapályák felújítására. A programba Komárom is bekerült, így nemrég teljesen megújult a Tatabányai Szakképzési Centrum Kultsár István Szakgimnáziuma és Szakközépiskola betonos pályája.

Molnár Attila polgármester az átadón elmondta, hogy egy nagyszerű lehetőséghez jutott ezzel a pályázattal Komárom, hiszen ezzel is elősegítik a diákok mindennapos sportolását, valamint felhívják a figyelmüket az egészséges életmódra.

Kitért arra is, hogy a pálya teljes felújítása mintegy 33 millió forintba került, amelyet teljes egészében az MKSZ finanszírozott.

Újabb sportfejlesztést adott át Komárom
 

 

Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott az átadón, hogy minden település életében rendkívül fontosak a sportcélú beruházások.

„Ez a fejlesztés különösen is kiemelkedő, hiszen egy oktatási intézmény területén valósult meg” – emelte ki a térség országgyűlési képviselője.

Nemrég modern burkolatot kapott a Feszty Árpád Általános Iskola betonos játéktere is, amelyet a közeljövőben adnak át a diákoknak.