A 2018/2019-es NB III-as bajnokság őszi szezonzáró találkozóján szombaton hazai pályán fogadta Bozsik Péter csapata az Érdi VSE gárdáját. Jól kezdte a hazai együttes a találkozót, bátran mentek előre a komáromiak, aminek a 11. percben meg is lett az eredménye, hiszen Katona Attila egy szabadrúgás után öt méterről a vendégkapuba gurította a labdát. A hazaiak továbbra is nyomás alatt tartották az érdiek kapuját, több gól azonban nem született az első játékrészben.

A második félidő vendég fölénnyel kezdődött, amivel a komáromiak kezdetben nem tudtak mit kezdeni, gólig viszont nem jutott el az Érd. Aztán feléledtek a hazaiak és egy beívelt labda után Kenesei Krisztián 16 méterről a kapu jobb alsó sarkába bombázott, így megduplázta előnyét a Komárom. Ezután az érdiek mindent egy lapra tettek fel és nyomás alá helyezték a hazai kaput, amiből aztán a 80. percben gól is született, de ez nem zavarta meg a komáromiakat, hiszen a hosszabbítás utolsó percében egy kontra után Vincze Viktor találatával bebiztosította a hazai győzelmet, kialakítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

„Először is szeretnék gratulálni a csapatnak, hiszen remekül játszottak a srácok” – kezdte a találkozó utáni értékelést Bozsik Péter. A vezetőedző hozzátette: ezen a mérkőzésen inkább a küzdőszellem dominált, nem a játék. Fegyelmezetten és koncentráltan futballozott a csapat, taktikailag is stabilak voltak a fiúk és több játékos is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Az újonc komáromi együttesnek a bennmaradás volt az elsődleges célja a szezon elején, nem kis meglepetésre azonban jelesre vizsgázott a csapat, hiszen a harmadik helyen zárta a bajnokság első felvonását.

„Nem lehetünk elégedetlenek, hiszen a bennmaradást tűztük ki célul a bajnokság elején és ezzel a dobogós helyezéssel úgy érzem ezt sikerült felülmúlni. Az az építkezés, amit másfél évvel ezelőtt elkezdtünk, beérett. Sokat erősödött a csapat és vannak olyan játékosok, akik tudnak extrát hozzátenni a futballunkhoz, de mindenki rengeteget fejlődött. Azt gondolom, hogy sokkal több pozitívumot lehet elmondani az őszi szezonról, mint negatívumot. Gratulálok a játékosoknak és a stábnak” – emelte ki Bozsik Péter.

November 25-én a tavaszi szezonból előrehozott mérkőzésen lép pályára a Komárom VSE, amely a Molaj Sporttelepen fogadja a Csepel FC gárdáját. 13 órakor kezdődik a mérkőzés, amelyre a belépés most is díjtalan.