Helyszíni tárlatvezetésen lehet megismerni jövő szerdán 14 órakor a nemrég felfedezett légiótábort. Ezúttal Bartus Dávid ásatásvezető régész, az ELTE BTK dékán helyettese mutatja be Brigetio régészeti kincseit.

Számadó Emese, a Komáromi Klapka György Múzeum igazgatója a program kapcsán elmondta, hogy idén a Stadion út mellett dolgoznak a régészek és jelenleg két projekt fut egymás mellett. Hozzátette: a készülő Limes projekt keretében megvalósuló régészeti fogadóépület helyét ásták meg a Lechner Tudásközpont támogatásával, ahol egy harminc méter hosszú, nagyon jó állapotban lévő római csatornát találtak, ami észak-dél irányú és a Duna felé fut.

Emellett a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a tavaly feltárt katona épület feltárása is folytatódott, ahol az épület különböző periódusait vizsgálják a régészek.

„A helyszíni tárlatvezetés után mindenkit várunk a múzeum főépületébe, ahol 16 órakor a Római Kor utolsó évszázada a Dunakanyarban címmel nyílik kiállítás” – emelte ki Számadó Emese.