Bokod ellen lépett pályára hazai környezetben szombaton a MOLAJ Sporttelepen a Komárom VSE együttese a Komárom-Esztergom megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 4. fordulójában.

Már a mérkőzés első perceiben komoly nyomást gyakorolt a Komárom az ellenfelére, a helyzeteket azonban nem tudták gólra váltani Bozsik Péter fiai, hiszen Grósz János, a vendégek kapusa számos parádés védést mutatott. A félidő 20. percében tört meg a jég, amikor Solymos Zoltán megszerezte a hazaiak várva várt vezetését. A Komárom ezután tovább fokozta a nyomást, szinte csak a vendégek térfelén folyt a játék, aminek meg is lett az eredménye, Kiss Károly ugyanis növelni tudta a hazaiak előnyét. Félidőben 2-0-ás hazai vezetés után vonultak az öltözőbe a csapatok.

A folytatásban mintha leültek volna a hazaiak, nagyobb teret engedtek a bokodiaknak, amit meg is köszöntek a 63. percben, hiszen egy kontra után Bucsi Dávid volt eredményes, így szépített a vendégegyüttes. A hazaiak ezután felszívták magukat és nekiálltak igazán játszani. Parádés passzokkal és higgadt befejezésekkel szinte öt percenként lőttek egy gólt. Végh Tibor, Solymos Zoltán, Kovács István, Kiss Károly és Göncz Dávid is betalált a vendég kapuba, így 7-1 arányú győzelmet ünnepelhetett a mérkőzés végén a Komárom.

Újabb kiütéses győzelem Komáromban
 

 

„A helyzetkihasználásunk nagyon nehezen indult be. Amellett, hogy a mérkőzésen lőttünk hét gólt és két kapufát is, számos esetben kellett bravúrral védenie az ellenfél kapusának. Nem tudom, hogy minek az eredménye az, hogy a kapu előtt egy kicsit dekoncentráltabbak vagyunk, bár fejbeli fáradságot láttam a fiúknál a héten, hiszen a bajnokság mellett a kupában is eredményesek voltunk és rövid idő alatt hét mérkőzést játszottunk le. A héten kapnak egy plusz szabadnapot a srácok, hogy kipihenjék az elmúlt mérkőzések fáradalmait” – mondta el a Helyi Híradóknak Bozsik Péter vezetőedző.

Ahogyan az előző találkozón is komáromi tréner saját csapata mellett a vendégek kapusát, Grósz János védéseit és teljesítményét is dicsérte, hiszen neki köszönhetően nem lett nagyobb különbség a két csapat között.