Három pályázati forrásból kívánja a komáromi városvezetés fejleszteni a korábban feltárt római leleteknek helyet adó Komáromi Klapka György Múzeum új épületét. A Brigetio Öröksége Látogatóközpont a volt mezőgazdasági kombinát felújított épületében kap helyet. A tervek szerint 2020-tól már az új részen várhatja a múzeum a látogatókat és fogadhatja a hallgatókat is.

„Nemrég elkészültek a tervek és jelenleg a közbeszerzési folyamatnál tart az önkormányzat” – mondta el a Helyi Híradóknak Molnár Attila. A polgármester hozzátette: az egész épület felújítása három pályázatból tevődik össze, azonban az egyik, a tetőtér felújítására vonatkozó még nem kapott támogatást, várólistás helyen van.

Egy TOP-os pályázatnak köszönhetően a földszinten egy turisztikai célú beruházás valósul meg, ahova a római kori kiállítás költözne át, megújulva, kibővítve és a 21. század minden turisztikai és muzeális követelményének megfelelően. A kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése című felhívásra is sikeres tendert nyújtott be az önkormányzat, és egy harmadik, városlistás pályázati lehetőségből újulna meg az épület tetőtere, ahol egy oktatóteret, valamint egy tanulmánytárat alakítanának ki a múzeum munkatársai.

„Mivel várólistás helyen van az egyik benyújtott pályázatunk, így ha nekiállunk a felújításnak, akkor plusz forrást kell biztosítania a képviselő-testületnek, hogy egyben megvalósulhasson a beruházás, melynek köszönhetően Komárom felkerül a felsőoktatás térképére” – emelte ki a polgármester.

Újabb fázisba ért a múzeumépület felújítás
 

 

Újabb fázisba ért a múzeumépület felújítás