A helyi természeti értékek, az őshonos növény- és állatvilág megmentését tűzte ki célul a MOL-LUB Kft. munkatársa, amikor a MOL-csoport önkéntességi ötletpályázatára jelentkezett a szőnyi Forró-sziget tanösvény kialakításának tervével. Az ötletpályázat lényege, hogy a cég dolgozói saját maguk jelölhetnek olyan helyi közösségeket, szervezeteket, környezetvédelmi célokat, ahol meglátásuk szerint leginkább szükség van a segítségre. Az egyik nyertes ötlet, a Forró-sziget tanösvény kialakításán most hétvégén, szombattól dolgoznak a MOL-LUB Kft. munkatársai Komárom Szőny városrészén.

A tanösvény elkészültekor két kilométer hosszú lesz és a komáromi Csillag Erődtől a Szőnyi Natura 2000-es sziget területéig terjed majd, 5 hektáros területet érintve. Az új tanösvény a komáromi és szőnyi lakosoknak, valamint a közvetlen közelében lévő óvodának és bölcsődének is remek lehetőséget kínál aktív programokhoz, valamint a jövőben a gyalogos- és kerékpáros turizmus fellendítését is segítheti.

A terület kialakítása a Szőnyi Kulturális Egyesület bevonásával, helyi szakértőkkel egyeztetve, az érintett területen őshonos állatok életmódját figyelembe vevő időpontokban történik. A nyomvonalak tisztítása és a szemét összegyűjtése után hidakat, átjárókat telepítenek a MOL önkéntesei, valamint jelzőoszlopokat és információs táblákat helyeznek ki, melyhez a helyi önkormányzat anyagilag is hozzájárult.

A dolgozók önkéntességi ötletei közül közel 50-et valósítanak meg idén a MOL-csoport munkatársai. Az ötletpályázat sikerességét bizonyítja, hogy Magyarország mellett 11 ország összesen 1500 dolgozója kapcsolódott be a programba, hogy segítséget nyújtson helyi közösségeknek és nonprofit szervezeteknek. A program indulása óta összesen eddig több mint százezer euróval járult hozzá az élhetőbb közösségekért, terekért.