Gyopáros Alpár közölte: a pályázatok kedvezményezettjei a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak ott működő egyházközségei.
 
Mindkét célcsoport közösségi tér kialakítására, fejlesztésére pályázhatott legfeljebb 30 millió forintig, valamint közösségszervező egyéves foglalkoztatására, maximum hárommillió forintig - tette hozzá.
 
Gyopáros Alpár azt mondta: a közösségi szolgáltatás az önkormányzatok alapfeladata, de 2010 előtt, a balliberális kormányok idején "adósságcsapdába kergetett" önkormányzatok "még a kötelező feladataikat is alig tudták ellátni".
 
A mostani kormány azonban ehhez a tevékenységhez is jelentős forrásokat biztosított a kistelepülési önkormányzatoknak. A pályázattal pedig az ehhez szükséges infrastruktúra-fejlesztéshez járulnak hozzá - emelte ki a kormánybiztos.
 
Gyopáros Alpár közölte: Magyarországot és az egész világot pap- és lelkészhiány sújtja, így nem ritka, hogy egy vidéki plébános, lelkész három-négy, vagy akár hat-hét településen is szolgál, és emiatt nem marad ideje a "közösségszervezés hagyományos feladatára".
 
Tájékoztatása szerint a pályázatnak köszönhetően foglalkoztatandó közösségszervező a világi feladatok ellátásában tudja segíteni, tehermentesíteni a helyi papokat, lelkészeket. Gyopáros Alpár kitért a települések üresen maradt plébániaépületei felújításának fontosságára is, hogy azokat az egyházközségek használhassák, és nyitottá tehessék a világi közösségnek is.
 
A kormánybiztos a sajtótájékoztatón Kádár Barnabás kijelentésére utalva a vidéki Magyarország szempontjából a múlt hét "legfontosabb hírének" nevezte, hogy a Momentum politikusa "lenézően és lekezelően beszélt a falvak és a kisvárosok (...) lakóiról". Úgy fogalmazott: a politikus "odáig jutott", hogy az idős emberektől elvenné a szavazati jogot.
 
Hangsúlyozta: ezzel szemben "a magyar kormány erősen hisz abban, hogy a falvakban és kistelepüléseken élő emberek egyenrangú honfitársaink".
 
Ezért a kormány azon dolgozik, hogy az ott élők életminősége ugyanolyan legyen, mint a városokban, nagyvárosokban, vagy akár a fővárosban élőké, "éppen ezért indult el a Magyar falu program - hangoztatta.
 
A program mostani 600 kedvezményezettjével együtt idén már hat pályázaton hirdettek nyerteseket, számuk meghaladja a kétezret - jelezte, hozzátéve, hogy a következő hetekben újabb pályázatok eredményeit ismertetik, és újakat is meghirdetnek.