Évek óta hagyomány, hogy karácsony előtt évzárót tartanak a komáromi mentőállomás dolgozói. A csütörtöki eseménynek idén is a Monostori erőd különterme adott otthont. A megjelenteket Kurdi Balázs a mentőállomás vezetője köszöntötte, köztük Molnár Attila polgármestert, Kreft-Horváth Loránd alpolgármestert, Vörös Pétert az OMSZ regionális igazgatóját és az állomáson szolgálatot teljesítő 28 bajtársat.

Kurdi Balázs elmondta, hogy decemberig mintegy 3000 esethez siettek és csaknem 180 ezer kilométert tettek meg járműveik csak idén. Kitért arra is, hogy az országban Komárom az egyik legjobban felszerelt gépparkkal rendelkezik, köszönhetően a városvezetés és a helyi vállalkozások kimagasló támogatásának.

„Tavasszal új esetkocsi érkezett Komáromba, amelynek köszönhetően a járműveink életkor 3 év alá csökkent. Ezzel együtt csaknem 40 millió forint fejlesztés valósult meg a mentőállomáson” – emelte ki Kurdi Balázs.

Molnár Attila az eseményen elmondta, hogy az egyik legnehezebb, de legszebb szolgálat, amit a mentősök végeznek, amelyet nem lehet elégszer megköszönni. Kitért arra is, hogy hosszú évek óta egy nagyon összetartó csapat a komáromi mentőállomásé.

A város vezetői ajándékokkal érkeztek a mentőkhöz, megköszönve ez évi munkájukat. Több mint kétmillió forint értékben kaptak a munkához elengedhetetlen eszközöket a szakemberek.