Hatodik alkalommal rendezik meg március 15-én a Monostori Erőd munkatársai a Kokárda Fesztivált, amelyen számos programmal készülnek a szervezők.

„Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 170. évfordulója és a közelgő nemzeti ünnepünk alkalmából egész héten számos csoport látogat el hozzánk” – mondta Somogyiné Szili Nóra. A Monostori Erőd Nonprofit Kft. kulturális és turisztikai igazgatója hozzátette: rengetegen érkeznek a szabadságharc egyik kiemelt helyszínére Komáromba, főként a helyi óvodákból és iskolákból, de Budapestről, Mórról és a határainkon túlról is ellátogatnak hozzájuk a napokban.

Március 15. és 18. között óránként egyenruhás tárlatvezetéssel készülnek a vendégeknek, valamint az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Hagyományőrző Közhasznú Egyesületnek köszönhetően tüzérbemutatót, a Szőnyi Lovas Egyesület közreműködésével pedig huszár karüsszelt láthatnak a kilátogatók az erődben. Emellett pedig kézműves játszóházzal szórakoztatja a gyerekeket a Kemence Bábcsoport. Március 15-én 10 és 14 óra között korhű ruhába fotózkodhatnak a családok az erőd múzeumában, valamint 15 órától a Monostory Erődszínházi Társulat „Menjünk a Pilvaxba” címmel mutat be egy színpadi előadást a Klapka teremben.

Tisztelgés, programok sora és Kokárda Fesztivál a Monostori Erődben
 

 

A városi megemlékezés március 15-én 10 órakor kezdődik a Kopjafás emlékparkban, ahol Czunyiné Bertalan Judit a térség országgyűlési képviselője mond ünnepi beszédet.

A szőnyi városrészben március 14-én 16 óra 30 perckor a Petőfi Sándor Művelődési Házban Kreft-Hotváth Loránd alpolgármester köszönti a megemlékezőket, majd ünnepi műsort adnak a Bozsik József Általános Iskola diákjai, a Duna Népdalkör közreműködésével.