Július 9. és 13. között Ökokaland tábort szervez a gyerekeknek a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. a Közösségi Házban, amelynek elsődleges célja a gyerekek környezettudatosságra nevelése, és annak tudatosítása, hogy a kidobott hulladékokat többnyire újra lehet hasznosítani.

„A használt műanyagflakonokból, fém dobozokból vagy éppen kupakokból próbálunk egy új csodát varázsolni” – mondta el a Helyi Híradóknak Zsédenyiné Horváth Krisztina. A Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. közművelődés szervezője hozzátette: egyebek közt PET palackokból készítenek játékokat, a műanyag üvegek aljából pedig nyomdát, emellett újságpapírból például kosarat fonnak. A kreatív foglalkozásokat a Kismester Kézműves Klub vezetője Kolonics Éva tartja.

Zsédenyiné Horváth Krisztina elmondta, hogy felhívják a gyerekek figyelmét arra, hogy amit lehet, ne dobjanak ki, hanem hasznosítsák újra, ami pedig mégis a szemétbe kerül, azt válogassák ki és a szelektív gyűjtőkbe dobják ki.

„A tábor vezetője Écsi Gyöngyi mesemondó, bábművész. Ennek köszönhetően csatlakozik az eseményhez egy olyan szemlélet, hogy bábokat is készítünk, természetesen azokat is hulladékanyagokból. A tábor zárásaként csütörtök délután és pénteken egy kiállítással is kedveskedünk az érdeklődőknek, amelyen a héten készült remekműveket mutatjuk be” – emelte ki Zsédenyiné Horváth Krisztina.

A táborhoz szeptemberben kapcsolódik egy hasonló program is, mely során szintén a környezettudatosság lesz az előtérben. A programok a Nemzeti Kulturális Alap támogatásából valósulnak meg.