Pénteken a versenyzők díjhajtásban mérték össze ügyességüket az Igmándi úti lovas pályán, szombaton maraton hajtást láthatott a közönség a Malom-tó környékén, vasárnap pedig akadályhajtást. Mindezek után zajlott le az ünnepélyes eredményhirdetés, melyen Czunyiné Bertalan Judit a térség országgyűlési képviselője, Szentirmai István, a versenybíróság elnöke mellett a versenybíróság tagjai adták át a serlegeket és tűzték fel a szalagokat.

A térség országgyűlési képviselője az eredményhirdetésen köszönetét fejezte ki a szervezőknek, amiért kitartóan, már négy éve folyamatosam megszervezik ezt a rendezvényt.

„Örülök, hogy már híre van a versenynek, hiszen nemcsak hazai pályás és megyei versenyzők, hanem egészen messziről is érkeztek vendégek” – emelte ki Czunyiné Bertalan Judit.

Szabó Roland nyerte az ácsi Bujáki Emlékkupát
 

 

A Bujáki Gábor Emlékkupát idén a dadi Lovas Egyesület hajtósa Szabó Roland, a díjhajtás első helyezettje nyerte el, melyet Bujáki Gábornétól és fiától vett át.

További eredmények itt érhetőek el.