A napokban kiderült, hogy augusztus 4-én idegenben a III. Kerület TVE ellen kezdi a Komárom VSE csapata az újabb menetelést az NB III-ban. A folytatásban a Nagykanizsa FC látogat Komáromba, majd Mosonmagyaróváron játszik a KVSE együttese.

„Nem könnyű a sorsolásunk, hiszen az első fordulókban olyan csapatok ellen lépünk pályára, amelyek a feljutást célozták meg” – mondta el a Helyi Híradóknak Bozsik Péter. A vezetőedző hozzátette: ennyire azonban nem tekintenek előre, hiszen számukra mindig a soron következő mérkőzés a legfontosabb.

Bozsik Péter kitért arra is, hogy jelenleg a felkészülési időszak harmadik hetén vannak túl és úgy látja, eredményes munkájuk.

„Egyelőre jó hangulatban és jól alakult a felkészülésünk” – tette hozzá.

„A napokban két új játékos leigazolására van esély, neveket azonban még nem árulhatok el addig, amíg nem született megállapodás a klub és az érkezők között” – emelte ki Bozsik Péter.