1943. január 12-én a Don kanyarnál kezdődött a második világháború legvéresebb ütközete, melyben a második Magyar Hadsereg a Vörös Hadsereggel ütközött meg. A csaták során a 250 ezres magyar honvédok és munkaszolgálatosok közül több mint 125 ezren haltak hősi halált, sebesültek meg, vagy kerültek börtönbe.

Az eseményt – melyet a Komáromi Erődök Barátainak Egyesülete (KEBEL) szervezett – megtisztelte jelenlétével többek között Czita János alpolgármester, Hamrák Zsófia képviselő és Arlett Tamás az Endresz Csoport Egyesület elnöke is. Az eseményen Bágyi Ferencné a KEBEL elnöke mondott beszédet.

„Azok közül, akik nem tértek haza, sokukról nem tudjuk hol haltak meg vagy sebesültek meg, hol lettek vagy nem is lettek eltemetve. Sokukról semmit nem tudunk, csak annyit, hogy nem tértek haza. Nem láthatták többet a családjukat, szüleiket, gyermekeiket, szeretteiket. Tragédiájukat még csak tetézte, hogy nem is szabadott róluk beszélni, megemlékezni. A családok csak szívükben őrizhették eltűnt hozzátartozóik emlékét ” – emelte ki megemlékezésében Bágyi Ferencné.

Sokáig nem is szabadott róluk megemlékezni
 

 

A beszéd után a jelenlévők elhelyezték koszorúikat a 2012-ben állított emléktáblánál, amely alatt 2015 óta olvasható annak a mintegy nyolcvan komárominak a neve, akik rész vettek az ütközetben és sikerült felkutatni őket. Az esemény végén többen mécseseket gyújtottak az elhunyt hősök tiszteletére. A megemlékezésen közreműködött a Duna Népdalkör.