Szombaton délután egy órás sétahajózásra várja a kikapcsolódni vágyókat az Monostori Erőd, 14 órakor ugyanis kifut a kikötőből a Pluto 1-es kishajó. A túra során a víz felől is megcsodálható a Dunai bástya és a komáromi part is.

Szüreti felvonulást tart ugyancsak szombaton a koppánymonostori városrész, amely 14 órakor indul a Dózsa György Művelődési Háztól. A menet a Vezérek parkja, a Bordács bolt, a Kőoroszlán, a Szúnyogvár útvonalon tér vissza a kiinduló ponthoz. Az egyes állomásokon musttal, borral és zsíros kenyérrel kínálják a résztvevőket a felvonulók, akik a napot szüreti bállal koronázzák meg, amely 20 órakor kezdődik a művelődési házban a Tequila zenekarral.

A Brigetio Gyógyfürdő vendégszeretetét is tovább élvezhetik szombaton a fürdőzők, éjfélig várja ugyanis az kikapcsolódni vágyókat a gyógyfürdő különleges szauna szeánszokkal.

„A hétvégi éjszakai fürdőzésnek, ahogyan korábban is a gyógymedencék, a fedett uszoda, a tanmedence és a szauna világ ad otthont” – mondta el a Helyi Híradóknak Radics Török Tímea. A Brigetio Gyógyfürdő marketing vezetője hozzátette: különleges szauna szeánszokkal kedveskednek a vendégeknek, akik minden órában más illataromákkal ismerkedhetnek meg. Egyebek közt gyümölcsös, aromás, sós-citromos, sós-olajos és sörös szeánszok szerepelnek az éjszakai programban.