Pályázati lehetőségekről tartottak előadást csütörtökön a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai és meghívott előadói az Arany 17 Rendezvényközpontban, ahol egyebek közt arról is szó eset, ha ledolgozzák a digitalizáció területén lévő hátrányukat a cégek, azzal fokozhatják a versenyképességüket. A megjelenteket Szerencsés László, az iparkamara elnöke és Molnár Attila polgármester köszöntötte.

Szerencsés László elmondta, hogy a pályázaton résztvevők vissza nem térítendő támogatást kapnak vállalkozásuk digitalizációjához.

Molnár Attila úgy fogalmazott, hogy Komárom is igyekszik segíteni a városban működő mikro- és kisvállalkozásokat.

„Ennek egyik eredménye, a hamarosan épülő inkubátorház az ipari parkban, amely 2020 novemberétől várja majd a helyi vállalkozásokat” – emelte ki a polgármester.

A résztvevőknek az előadások végén lehetőségük volt személyes konzultációra is az előadókkal és kiállítókkal.

2015-ben indult útjára a „Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan!” elnevezésű, infokommunikációs, szemléletformáló és kompetenciafejlesztő program, amelynek célja, hogy bemutassák, a korszerű eszközök bevezetése a gazdaságosabb működést szolgálja, és ezáltal ledolgozzák a digitalizáció területén lévő hátrányukat, valamint fokozzák a versenyképességüket.