Látogatóközpontot adott át a Magyarország és Szlovákia között épülő új Duna-híd komáromi hídfőjénél Sal László a Hídépítő Zrt. vezérigazgatója hétfőn. Az eseményen jelen volt Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója, Sitku László a Hidászokért Egyesület elnöke, valamint Stubendek László észak-komáromi és Molnár Attila dél-komáromi polgármester is.

„Negyedik aranykorát éli a hídépítés hazánkban, hiszen rengeteg átkelő épül napjainkban” – mondta a megnyitón Sitku László. A Hidászokért Egyesület elnöke hozzátette: a Mosoni-Duna-híd után az új komáromi Duna-híd munkálatait is bárki nyomon követheti.

Sal László kitért arra, hogy a tíz konténerből álló, kétszintes létesítményből a híd átadásáig lehet megfigyelni az építkezést. A látogatóközpontban makettekkel és videón mutatják be az építés fázisait. A Hídépítő Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a szakma képviselői mellett várnak minden érdeklődőt. A hónap utolsó szombatján pedig nyílt napot tartanak.

Molnár Attila polgármester pedig úgy fogalmazott, hogy ez a híd nemcsak a két Komárom, nemcsak a térség, hanem Európának ezen régiójának szempontjából is mérföldkő jelentőségű beruházás.

Rendkívüli látvány az új Duna-híd átadott Látogatóközpontjában
 

 

„Nekünk komáromiaknak sokkal többet jelent ez az épülő új átkelő, mint másnak. Ez az új Duna-híd jelenti az összetartozás, a barátság, a szeretet és a példamutatás szimbólumát is” – mondta a polgármester, aki hozzátette: kivételezett helyzetben vannak a komáromiak, hiszen végigkövethetik a híd épülését.

Az új  Duna-híd a meglévő vasúti hídtól 170 méterrel nyugatra épül meg. A beruházás 2017 nyarán kezdődött meg és a tervek szerint 2019 őszére fejeződik be. 

Bejelentkezni a facebookon lehet ITT!

Rendkívüli látvány az új Duna-híd átadott Látogatóközpontjában