Rekordszámú futó vágott neki vasárnap a 45. Komárom-Komárno Nemzetközi Utcai Futóverseny két távjának, amelyet 932-en teljesítettek is, köztük 559 férfi és 373 női versenyző. Az indulók a korábbi évek hagyományait folytatva most is 5 és fél valamint 10 kilométert futottak.

A megmérettetés idén az észak-komáromi Városi Sportcsarnoktól rajtolt, ahol előtte közös zenés bemelegítéssel várták a szervezők a futókat. A Jókai ligetben felállított célban minden futó egy emlékérmet kapott.

Az 5,5 kilométeres távon Dráfi Karol futott be elsőként a célba 19,06 perces idővel, míg a nőknél Spissakova Diana 23 perc 27 másodperccel. A 10 ezer méteres távon a férfiaknál a kenyai Tanui Evans Kipngetich 31,55 perces, míg a nőknél Mbogo Jane Ngima 38,05 perces idővel érkezett a célba.

Sárosdi Edit versenyigazgató elmondta, hogy nincs még egy ilyen futóverseny Európában, amely 45 éves múltra tekint vissza.

Kitért arra is, hogy a megmérettetés idén is elérte a célját, hiszen népszerűsítették a futást és mindkét Komárom hírnevét tovább öregbítették.