A korábbi évek hagyományait folytatva november 10-én idén is megrendezi hagyományos nosztalgia estjét a Horizont együttes, amely évente általában két koncertet ad a rajongóknak. Egyet áprilisban és egyet novemberben. A zenekar szombati fellépése most is egy jótékonysági célt szolgál. A zenészek, ahogy a korábbi években, úgy ezúttal is a Komáromi Tám-Pont Család és Gyermekjóléti intézmény javára ajánlják fel a tombolán befolyt teljes bevételt, hogy a rászoruló gyerekek számára minél gazdagabb csomagot készíthessen a szervezet a karácsonyi ünnepségre. A tombolán értékes nyereményeket sorsolnak ki a szervezők.

Tavaly csaknem 350 ezer forintot sikerült összegyűjtenie az együttesnek, amelyet az intézmény a kisgyermekek karácsonyi ünnepségén ajándékozásra fordította,  jutott azonban a családok megsegítésére és a gyerekek nyári táboroztatására is.

A Mihola Gábor zenekarvezető, Óvári Ferenc, Juhász Gabriella, Velő György, Bisits György, Szakál János és Szakál László alkotta Horizont zenekar a 60-as és 70-es évek nagy slágereit játssza szombaton és új dalokkal is készül.

Bővebb információ az együttesről és a nosztalgia estről a www.horizontegyuttes.hu elérhetőségen.
Rászoruló gyerekeknek gyűjt idén is a Horizont együttes