A Molaj Sporttelepen fogadja szombaton a tabella előkelő harmadik helyén álló Komárom VSE csapata a III. Kerület TVE együttesét, amely nyolc győzelemmel, hét döntetlennel és négy vereséggel a táblázat negyedik pozícióját foglalja jelenleg. Ha a hazaiak nyernek, megőrzik helyüket a tabellán, ha viszont vendég győzelem születik, akkor helyet cserél a két gárda.

„Egy teljesen más mérkőzésre számítunk, mint amilyen a Ménfőcsanak elleni volt” – mondta el a Helyi Híradóknak Bozsik Péter. A vezetőedző hozzátette: igaz az öntözőrendszer telepítése hagyott nyomokat a pályán, de így is jobban lehet rajta futballozni, mint az előző hétvégén idegenben, ahol kritikán aluli volt a talaj.

Kitért arra is, hogy három visszatérő lesz a csapatba, hiszen Bán Roland, Tóth Imre és Kenesei Krisztián is felépült sérüléséből. Ennek szellemében akár többféle felállást is el tud képzelni a hétvégi találkozón a mester.

„Egy rendkívül zárt védekezésre készülünk, amelyet fel kell majd törnünk, úgy, hogy közben ne tudjanak minket lekontrázni” – emelte ki Bozsik Péter.

A Molaj Sporttelepen, szombaton 15 órakor kezdődik a mérkőzés, amelyet most is ingyenesen tekinthetnek meg a szurkolók.