Március 20-án 9 órakor ül össze idén harmadik alkalommal a komáromi önkormányzat képviselő-testülete, amely nyílt ülésen tíz, míg zárt ülésen további négy napirendi pontról dönt.

A tervezett pontok között szerepel a tavalyi költségvetési rendelet módosítása, az idei közbeszerzései tervek meghatározása és a Komáromi TV szervezeti és működési szabályzatának elfogadása is. A képviselők egyebek közt elbírálják az iskolák és óvodák határon túli kirándulásainak, valamint rendezvényeinek támogatási kérelmét.

A testület továbbá dönt a Komáromi Aprótalpak Bölcsőde felújításának közbeszerzési eljárásáról, valamint az eljárás hiányzó fedezetének biztosításáról, illetve az előterjesztések között szerepel a sportegyesületek TAO támogatáshoz szükséges önrész biztosítása is.

Zárt ülésen a képviselők a kizárólagos vagy többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok likviditási helyzetéről tájékozódnak, valamint ingatlanokkal kapcsolatos döntésekről és önkormányzati tulajdonú bérlakásokról szavaz a közgyűlés.