Idén több mint 13,5 milliárd forintból gazdálkodhat Komárom, egyhangúlag elfogadta ugyanis a képviselő-testület a 2019-es költségvetési rendeletet a keddi testületi ülésén.

A napirendi pontnál Molnár Attila polgármester elmondta, a költségvetés összeállítását idén is széleskörű társadalmi egyeztetés előzte meg. Kiemelte, hogy a fejlesztések és a beruházások mellett továbbra is a komáromi családok vannak fókuszban. Ennek köszönhetően továbbra is biztosított az idei költségvetésében a a kismamák és a diákok díjmentes utaztatása, a térítésmentes rotavírus elleni oltás, a 100 ezer forintnyi kelengyepénz és a friss házasságot kötők támogatása is, valamint az ingyenes szemétszállítás 70 év felettieknek. Emellett folytatódik az óvodaudvarok felújítása és a városban található játszóterek is megújulnak.

A költségvetés tárgyalásánál kiderült, hogy a város legnagyobb bevételi forrása továbbra is a helyi adók, idén azonban több mint 3 milliárd forint ingatlan értékesítésből származó összeggel is számol az önkormányzat. Emellett jelentősen emelkedett az állami támogatás összege is.

Az ülés folytatásában a képviselők módosították a város rendezési tervét, valamint a szociális és gyermekvédelmi ellátásáról szóló rendeletet, emellett meghatározták az önkormányzat által fenntartott óvodák és bölcsődék nyári nyitva tartásának idejét és az óvodai jelentkezések időpontjáról is döntöttek. A testület kiírta a Komáromi Szivárvány Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályázatát, valamint felülvizsgálták a nemzetiségi önkormányzattal kötött megállapodást is.

Emellett a képviselő testület kiírta az „Esély otthon” projekt keretében a lakhatás biztosítására és a helyi munkavállalást ösztönző támogatásra vonatkozó pályázatot, valamint a városban működő civil szervezetek támogatására is a tendert.

Utolsó napirendi pontként a két ülés közötti fontosabb eseményekről tárgyaltak a képviselők, majd Molnár Attila polgármester és Hamrák Zsófia képviselő köszöntötte Chrisztu Olympiát és a HORIZONT együttest, melynek tagjai átvették Komárom Város Kultúrájáért Díját.