Vizeli Csaba a Magyarock Dalszínház vezetője ötlete alapján, Magyar Attila, Trecskó Zsófia és Vizeli Csaba írt egy musicalt, fergeteges párbeszédekkel, fülbemászó dalokkal, kibogozhatatlannak tűnő bonyodalmakkal, amelynek a futball világbajnokság az apropója, de az üzenete sokkal fontosabb: a közösség összetartó ereje és a foci szeretete csodákra képes.

„A 2016-os Európa-bajnokság ihletett meg a történetet, a Futballáb bemutatóját pedig a világbajnokság kezdetére időzítettük” – mondta el a Helyi Híradóknak Vizeli Csaba.

A darab fő mondanivalója, egyben témája a közösség összetartó ereje, illetve azok a történések, amelyekben ez megnyilvánul. Legyen szó termálvíz feltöréséről, egy iskoláról vagy a sportról, a lényeg, hogy olyan létkérdést veszélyeztető történés legyen, amitől a falu lakói kivételesen nem fújnak a szomszédjukra, hanem egységben és egyetértésben az ügy mellé állnak – tette hozzá.

Magyar Attila nemcsak íróként tűnik fel a darabban, hanem polgármesterként és klubelnökként, valamint rendezőként is.

„A célunk az, hogy pár órára kiszakítsuk a nézőket a mókuskerékből, nevessenek, szórakozzanak és éljenek együtt Felsőlápmező esetlen, ám csupaszív polgáraival” – emelte ki Magyar Attila.

A Monostori erődben zajló ErődFeszt 2018 kiemelkedő produkciójának ősbemutatója június 15-én és 16-án lesz, melyen többek között Magyar Attila, Barabás Kiss Zoltán, Baronits Gábor, Eszlári Judit, Fejes Szandra, Háda János és Makrai Pál is színpadra lép.

Ősbemutatóval kezdődik a foci vb Komáromban