Az önkormányzat, a Komáromi Klapka György Múzeum és az ELTE BTK Régészettudományi Intézete minden évben megemlékezik I. Valentinianus császár halálának évfordulójáról, a Szőny-MOL lakótelepen felállított emlékműnél.

A november 15-én, csütörtökön 16 órakor kezdődő rendezvényen beszédet mond Mráv Zsolt régész, a Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának igazgató-helyettese, valamint idén is közreműködik a Legio Brigetio Egyesület.

I. Valentinianus 375. novemberének közepén érkezett Brigetioba, ugyanis az itteni légió tábort választotta a kvádokkal folytatott tárgyalása helyszínéül. A megbeszélés közepette azonban a császár valóságos dührohamot kapott és agyvérzésben hunyt el. A halott testét ezután bebalzsamozták, majd Constantinopolisba vitték, ott temették el a többi császár mellé.

2020-ra az 1600 éves római katonaváros, Brigetio örökségének bemutatására régészeti park épül, így látogatható lesz az az épület is, ahol feltehetően elhunyt a császár. A csaknem nyolchektáros parkban egyebek közt múzeumi kiállítótér, római kori játszótér, látogatóközpont és régészeti leleteket bemutató csarnok is helyet kap. Az újonnan emelt épületeknek köszönhetően a park szinte egész évben nyitva tart majd.

A mai Komárom területén történt események miatt a légió tábor már nemcsak egyike a Római Birodalomban található harminc légió tábornak, hanem egyike annak a nyolcvanöt városnak, tábornak, vagy csatatérnek, ahol római császár halt meg.