A beruházás előkészítő munkálatok már szeptemberben elkezdődtek, az új Komáromi Duna-híd létesítésének nyitó-rendezvényét azonban október 17-én 14 órakor a Monostori erőd Dunai bástyájánál rendezik.

 

A miniszterelnökök érkezése miatt egyelőre Komáromban és környékén forgalomkorlátozásra nem kell számítani.

„Eddig a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitánysághoz nem érkezett útlezárással kapcsolatos bejelentés és semmiféle jelzés ezzel kapcsolatban” – mondta el a Helyi Híradóknak Gányai Balázs rendőr zászlós. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hozzátette: amennyiben érkezik hozzájuk ilyen bejelentés, arról értesíteni fogják a lakosságot.

A kétszer egysávos híd 2019 végére készülhet el a meglévő vasúti hídtól 170 méterre, az Erzsébet-hídtól pedig 2,8 kilométerre. A 600 méter hosszú átkelőn nemcsak járdát, hanem kerékpárutat is kialakít a beruházó, a közvilágítás mellett pedig díszkivilágítást is kap. Hozzá kapcsolódóan a magyar oldalon egy 1,3 kilométer hosszú út is kiépül, csatlakozva a komáromi déli elkerülőhöz. Ezen a szakaszon még két körforgalom és két kisebb híd is épül, az egyik az ipartelepi kerékpárút, a másik a Koppány vezér út felett.