Pénteken Agócs Zoltán a Tesco Komárom áruházvezetője fogadta az Ön választ, mi segítünk” elnevezésű kampányon résztvevő és végül a vásárlóknak köszönhetően nyerő Szivárvány Óvodás gyerekeket és az óvónőket az áruházban, ahol egy rövid műsor és közös tízórai után átvehették a négyszázezer forintot jelképező csekket.

„A Szivárvány Óvoda a 45. körzetben összesen 33147 szavazatot kapott” – mondta el a Helyi Híradóknak Pintér Jánosné intézményvezető. Hozzátette: az óvoda az előkertjének megújítására pályázott „Járjunk mezítláb esztétikus környezetben” címmel. 

„Ezt választottuk, ugyanis sok lúdtalpas és tartásproblémás kisgyermek jár az óvodánkba. Az elnyert összegből egy tanösvényt alakítunk ki az intézmény udvarában, amelyen a járás felér majd egy talpmasszázzsal, valamint javítja az egyensúlyérzéket, erősíti a lábizomzatot, megakadályozza a lúdtalp kialakulását és biztonságossá teszi a járást. Nagyon örülök és szeretném köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik támogattak minket céljaink elérésében” – emelte ki Pintér Jánosné.

Az „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű pályázatot harmadik alkalommal hirdette meg a Tesco Global Zrt., a Magyar Adományozói Fórum és az Ökotárs Alapítvány. A kampány célja, hogy egy az áruházlánc vonzáskörzetében élő helyi közösségek igényeire alapuló és részvételével megvalósuló programot támogasson.