Idegenben lépett pályára vasárnap a Komárom VSE csapata a MOL Vidi FC II. fiataljai ellen. A találkozó első perceiben leginkább a hazaiak akarata érvényesült, a vendégeknek főként a védekezésre kellett összpontosítaniuk. 20 perc elteltével azonban fordult a kocka, a komáromiak kezdtek el aktívabban futballozni és több komoly helyzetet is kialakítottak a hazai kapu előtt. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen Végh Tibort buktatták a tizenhatoson belül. A 29. percben ezért a játékvezető büntetőt ítélt, amelyet aztán Kenesei Krisztián értékesített. A játékrész több komolyabb történést nem hozott, így 1-0-ás előnnyel mentek a komáromiak az öltözőbe.

A második félidő elején ismét a hazai csapat játéka dominált, számos akciót alakítottak ki a vendégkapu előtt, de Rigó Gábor nagyszerű védéseinek köszönhetően nem jutottak el gólig a fehérváriak. Kenesei Krisztián azonban újabb találatának köszönhetően a 63. percben már 2-0 volt az állás. Nem sokkal később a 65. percben Vincze Viktor volt eredményes, aki növelte a vendégek előnyét. 10 perccel később még Szabó Richárd is betalált a hazai kapuba, kialakítva ezzel a 4-0-s végeredményt.

A mérkőzés érdekessége volt, hogy a saját nevelésű, mindössze 17 éves Végh Bence is bemutatkozhatott a Komárom színeiben az NB III-ban.

„Nehéz mérkőzésre készültünk és többször is megnehezítették a dolgunkat a fiatal fehérvári játékosok” – mondta el a Helyi Híradóknak Bozsik Péter. A vezetőedző hozzátette: ennek ellenére egy fizikálisan erős, gyors és dinamikus csapat otthonában tudtak fölényesen győzni. Ez köszönhető a rendkívül jól működő védekezésnek és a Rigó Gábor védéseinek is.

„Emellett a lélektani pillanatokban helyén volt az eszünk, mert ennek a mérkőzésnek is a lélektani fordulópontjaiból mi jöttünk ki jobban. Mindemellett a csapat rendkívül fegyelmezetten és koncentráltan játszott. Le a kalappal a srácok előtt” – emelte ki Bozsik Péter.

A Komárom VSE ennek a győzelemnek is köszönhetően tizennégy forduló után az NB III-as bajnokság nyugati csoportjának harmadik helyén áll, hét győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel a háta mögött.