A község önkormányzata 2016-ban nyújtott be pályázatot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Banai Bóbita Egységes Óvoda- Bölcsőde épületének energetikai korszerűsítésére, amelyen csaknem 40 millió forintot nyert el. Ehhez tett hozzá az önkormányzat több mint 10 millió forintot. A beruházásnak köszönhetően pedig megújultak a nyílászárók, külső szigetelést és új tetőt kapott az épület, valamint mozgáskorlátozott mosdót és feljárót is kialakítottak.

A pénteki ünnepségen Horváth Márta polgármester köszöntőjében elmondta, hogy olyan gyerekkort, értékeket kapnak Bana legkisebb lakói, melyeknek köszönhetően egymást tisztelő, elfogadó, gazdagodó, cselekvő és harmonikus közösség tagjaiként élhetik mindennapjaikat.

Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, hogy régi álma valósult meg a településnek az óvoda és bölcsőde épületének felújításával, amelyhez az önkormányzat jó gazdálkodása mellett szükség volt a megye támogatására is.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, hogy egy nagy összefogásból valósult meg a mostani korszerűsítés, amelyhez kellett az unió, a kormány, a megyei és a helyi önkormányzat, valamint az intézmény is.

Az óvodások és a bölcsődések rövid műsorral záruló ünnepségen részt vett még Kancz Csaba kormánymegbízott, Molnárné Taár Izabella a Komáromi Járási Hivatal vezetője és a környező települések polgármesterei is.