Tatabányán zajlott le a Rendőrség Tevékenység-irányítási Központjainak és Hívásfogadó Központjainak III. Országos Szakmai Versenye szeptember 12-én és 13-án. Célja a szakmai megmérettetésen túl az országosan 2013 decemberétől egységesen létrehozott Tevékenység-irányítási Központok munkatársainak tapasztalatcseréje volt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Főosztálya által szervezett versenyt Hablicsek Nikoletta ezredes főosztályvezető és Farkas Gábor dandártábornok a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitották meg.

A 19 megyei rendőr-főkapitányságról, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányságról érkezett háromfős csapatoknak elméleti tudásukról és gyakorlati ismereteikről kellett számot adniuk. A feladatok között jogi, ügyeleti jelentőszolgálati ismeretek éppen úgy szerepeltek, mint a különböző lakossági bejelentések fogadása és az erre reagáló rendőri tevékenység összehangolása és irányítása. A résztvevők ezenfelül megtekinthettek egy látványos mentési gyakorlatot is, a társszervek bevonásával. 

A helyezetteknek járó elismeréseket Farkas Gábor dandártábornok, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át.

Megyénk rendőrei a legjobb tevékenységirányítók
 




A verseny végeredménye

A Tevékenység-irányítási Központok csapatai közül:

I. helyezett: Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.

II. helyezett: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

III. helyezett: Győr-Moson Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.


A Hívásfogadó Központok csapatai közül:

I. helyezett: Szombathely 2. műszak

II. helyezett: Miskolc 2. műszak

III. helyezett Szombathely 3. műszak