Hagyomány, hogy mindig megyénk egy települése ad otthont a Tatabányai Tankerületi Központ pedagógusnapjának. Az idei rendezvényt a nagyigmándi Magos Művelődési Házban rendezték meg, ahol Prostek Tamásné intézményvezető köszöntötte a jelenlévő pedagógusokat, az intézmények vezetőit és pedagógusait, valamint Czunyiné Bertalan Juditot, a térség országgyűlési képviselőjét, Vereckei Juditot, a Tatabányai Tankerületi Központ igazgatóját és házigazdaként Hajduné Farkas Erika polgármestert.

„Méltó és helyénvaló, hogy egy-egy pillanatra, egy-egy napra, egy-egy ünnepi alkalomra felöltöztessük a lelkünket és a szívünket, és köszöntsük pedagógusainkat. Azokat, akik gyermekeink számára megteremtik a tudáshoz jutást és a tudáshoz való odajutást, annak élményét és lehetőségét” – emelte ki beszédében Czunyiné Bertalan Judit.

A beszéde után Vereckei Judit és Takács Ádám, a Tatabányai Tankerületi Központ szakmai igazgató-helyettese a nyugdíjba vonuló és jubiláló intézményvezetőket köszöntötte, valamint azokat, akik már 40 éve pedagógusként dolgoznak: Lunkné Nyuli Mártát, Siposné Tőzsér Juditot, Beck Ottónét, Szőke Évát, Petroviczné Gál Ibolyát és Horváth Lajost. Emellett Benyeczkó Ilonát is, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának, miniszteri elismerő oklevelét vehette át.

Megyénk pedagógusait köszöntötték Nagyigmándon
 

 

Emellett a Tatabányai Tankerületi Központ pedagógusnapi ünnepségén csaknem ötven tanár és tanító munkáját ismerték el, hiszen köszöntötték az intézményeikből nyugdíjba vonuló pedagógusokat, valamint azokat is, akik már 40 évet töltöttek el közszolgálatában.

A pedagógusnapi ünnepségen műsorral közreműködött a Kis Árgyélus Éneklőcsoport, a Harmónia Táncstúdió és az Árgyélus Néptáncegyüttes is.