Idegenben lép pályára vasárnap a Komárom VSE labdarúgó együttese, amely a második helyezett Érdi VSE ellen szerezheti meg a bronzérmet az NB III-as labdarúgó bajnokság idei szezonjában. A komáromiak jelenleg a dobogó harmadik fokán állnak pontazonossággal a Puskás Akadémia FC II csapatával egyetemben. Az Érdnek tétnélküli a mérkőzés, szeretnék azonban hazai környezetben győzelemmel befejezni a bajnokságot, Bozsik Péter csapata pedig mindent meg fog tenni a három pontért, így mindenképpen a harcos és küzdelmes találkozóra lehet számítani.

Bozsik Péter a Helyi Híradóknak kihangsúlyozta, hogy frissen feljutó csapatként a negyedik helynél rosszabb helyen már nem végezhetnek, ezzel mindenféleképpen bravúros idényt tudnak maguk mögött.

„Semmiféle csalódottság ne legyen úrrá se a csapaton és a szurkolókon sem, ha véletlenül nem sikerül felállnunk a dobogó harmadik fokára. De természetesen mindent megteszünk érte” – tette hozzá a komáromi vezetőedző.

„Nyilván nem könnyű, hiszen nyernünk kell Érden. De meg tudtuk verni őket hazai környezetben is, bízom benne, hogy meg tudjuk verni őket idegenben is, legalábbis így készülünk, hogy nyerjünk és a harmadik helyet megtartsuk” – emelte ki Bozsik Péter.

A találkozó vasárnap 17 óra 30 perckor kezdődik az Érdi Sporttelepen.