A tájékoztatás szerint az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő alatt bruttó 240 ezer, a próbaidő után bruttó 260 ezer forint. A vállalat továbbra is biztosítja a kiemelt teljesítményű áruházak számára az alapbéren felüli kiegészítő jövedelmet.
 
A Spar 2017 és 2020 között 33,5 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre, ez 2021-ben csaknem 7 milliárd forinttal egészül ki - közölték.
 
Az MTI kérdésére Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője azt mondta: a vállalat több mint 13 ezer munkavállalót foglalkoztat 900-nál több munkakörben, az emelés mértéke eltérő lehet az egyes munkakörökben.
 
A megegyezés értelmében a vállalat 2021-ben is biztosítja a SPAR hűségprogramot, így idén is megmarad a SZÉP kártya és a jubileumi juttatás rendszere. Megmarad a 13. havi juttatás kiterjesztése az év első felében belépők számára, valamint továbbra is él a 10 százalékos dolgozói vásárlási kedvezmény, amely 2021-től már az első munkanaptól jár az új belépőknek, havi 80 ezer forint vásárlási összeghatárig.
 
A bérfejlesztést a vállalat kizárólag saját forrás felhasználásával valósítja meg.
 
A közleményben jelezték azt is, hogy az új áruházak, valamint a cég harmadik élelmiszer-termelési üzemének, a Regnum Húsüzem perbáli telephelyének megnyitásával a vállalat 250 új munkahelyet hozott létre tavaly.