Több fontos kérdésben is sürgősen dönteniük kellett a képviselőknek, ezért hívott össze szerdára rendkívüli testületi ülést Molnár Attila polgármester a Városháza dísztermébe. Az első pontban a városvezetők a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással kapcsolatos döntéseket tárgyalták meg, melyre azért volt szükség, mert a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. elvárásának megfelelően össze kell vonni több egymáshoz közel eső régiót a hatékonyabb hulladékgazdálkodás miatt. A képviselők elfogadták az összevonást elősegítő előterjesztést.

A folytatásban a Nemzeti Gazdasági Minisztérium által kezdeményezett helyi adókról szóló előterjesztésről határoztak a városatyák. Egy átfogó vizsgálat után kiderült ugyanis, hogy mentességet kell kapnia a helyi iparűzési adó megfizetése alól a komáromi székhellyel vagy telephellyel rendelkező háziorvosnak és vállalkozó védőnőnek, ha az iparűzési adóalapja az adóévben a 20 millió forintot nem haladja meg.

A képviselő-testület korábban már döntött arról, hogy részt vesz az „Inkubátorházak fejlesztése” című felhíváson. A tervezett létesítménnyel az önkormányzat célja, hogy a betelepülő vállalkozások telephelyi és menedzsment funkcióinak segítésével hozzájáruljon a foglalkoztatottság és a nemzetgazdaság erősödéséhez. A mostani előterjesztésre azért volt szükség, mert a fejlesztés egy jövedelemterhelő beruházást jelent, ami miatt az önkormányzat nem tudja visszaigényelni annak az Áfáját. A hivatal ezért állásfoglalást kért az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, de még nem született döntés. A képviselők ezzel együtt elfogadták azt az előterjesztést, hogy nettó támogatás igénylése esetén vállalja a keletkező Áfa tartalom megfizetését az önkormányzat.

Döntöttek arról is a képviselők, hogy összhangban a Kincset ér prevenciós programmal pályázatot nyújtanak be a száz százalékos támogatású „Helyi identitás és kohézió erősítése” című felhívásra. Ennek elsődleges célja egyebek közt a helyi identitást erősítő szabadidős, bűnmegelőzési, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági programok megvalósítása. A képviselők 55 millió forintra nyújtanak be tendert a közeljövőben.

Az önkormányzat korábban sikeres pályázatot nyújtott be a „Jedlik Ányos Terv” Elektromos töltőállomás alprogram helyi önkormányzatok részére kiírt felhívásra, mellyel a város két „A” típusú töltőberendezés kialakítására pályázott. Az egyik állomás a Bem József utca és a Czuczor Gergely utca csatlakozásánál lévő parkolónál, a másik pedig a Szent László utcában található Corner Hotel előtti parkolónál épülhet meg. A megpályázott és elnyert támogatási összeg mintegy 5 millió forint. A képviselőknek arról kellett szerdán dönteniük, hogy vállalja-e az esetlegesen felmerülő többletforrást a töltőállomások kivitelezése során az önkormányzat. A testület elfogadta az előterjesztést és megbízta a polgármestert a támogatási szerződés aláírásával.

A nyílt ülés vége előtt Molnár Attila polgármester elmondta, hogy már biztosan mintegy másfél milliárd forint értékű pályázati pénz érkezik a városba, és hamarosan megindulnak a fejlesztések. Ráadásul jelenleg több tender is elbírálási fázisban van, így még több forrás juthat Komáromnak.