Ötödik alkalommal hirdette meg a termalfurdo.hu Az Év Fürdője szavazást, amely Magyarország legjobb fürdőit keresi. A Brigetio Gyógyfürdő idén is nevezett a megmérettetésre.

Radics Török Tímea, a fürdő marketing vezetője elmondta, hogy a korábbi években is részt vettek a szavazáson. Tavaly az eddigi legjobb eredményét érte el a gyógyfürdő, hiszen összesen 175 674 érvényes szavazat érkezett 169 220 szavazótól.

„Tavaly a fürdő, az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában országosan a 7. lett, míg megyei szinten az első” – tette hozzá.

Idén a legnagyobb és legismertebb, valamint nagyvárosokban található fürdők „Az Év Fürdője 2019” kategóriában, a regionálisan ismert fürdők „Az Év Regionális Fürdője 2019”, míg a kis településeken található kis fürdők „A Helyiek Kedvenc Fürdője 2019” kategóriákban indulnak.

A kategóriákat azért hozták létre, mert hazánk több mint 200 fürdője rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik. A szervezők a besorolásnál a medencék számát, a település méretét és a fürdő ismertségét, illetve a korábbi években szerzett szavazatok számát vették figyelembe.

Idén a Brigetio Gyógyfürdő Az Év Regionális Fürdője kategóriában versenyzik.

Voksolni a www.azevfurdoje.hu honlapon lehet augusztus 31-ig. A szavazók között idén is értékes nyereményeket sorsolnak ki a szervezők.