Minden évben fejleszt kisebb-nagyobb mértékben a Komáromi Városi Televízió Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft., amelynek tavalyelőtt a stúdiója újult meg, tavaly pedig a vezérlőt alakította és modernizálta a szerkesztőség. Idén egyebek között megújul a tv honlapja, emellett tavasszal új látványvilággal érkezik a képújság is, valamint kisebb technika jellegű újítások is várhatóak a stúdióban.

„Honlapunkon egy 21. századi látványvilág fogadja majd a látogatóinkat” – mondta el a Helyi Híradóknak Molnár Zoltán. A cég ügyvezetője hozzátette: nemcsak számítógépen lesz elérhető a weboldal ezután, hanem mobiltelefonon és táblagépen is visszanézhetőek lesznek az adások. Emellett mindig a legújabb hírek jelennek meg rajta.

A honlap mellett a képújság is megújul látványában a nézők számára. Ezenfelül azonban a tervek között szerepel több technikai újítás is. Ilyen egy mobil képmixer beszerzése is, amely lehetővé teszi külső helyszíneken többkamerás felvételek azonnali vágását. A stúdió bútorzata is modernizálódik, így sokkal otthonosabb lesz a látványvilága a belső felvételeknek. Emellett egy új stúdiómonitor beszerzése is tervben van, amely elsősorban a műsorvezetők munkáját segíti. Elképzelhető, hogy egy egyszerűbb drónt is beszerez a Komáromi TV, aminek köszönhetően egy új szemszögből is be tudják mutatni a komáromi eseményeket.

„A helyi szolgáltatóval is folynak egyeztetések, egyes háztartásokban ugyanis nem megfelelő a műsorunk képminőség. A hiba az nem tőlünk származik, azonban hamarosan pont kerülhet az ügy végére, mivel tavasszal a szolgáltatónak köszönhetően megoldódhat a probléma és mindenki számára élvezhető lesz a műsorunk” – emelte ki Molnár Zoltán.