A komáromi városvezetés még 2013-ban döntött úgy, hogy megalakítja a Komáromi Értéktár Bizottságot, amelynek javaslatára az elmúlt években számos kincs került be a hely értéktárba. Az eddig felvett értékekből – a Diákönkormányzatok Városi Szövetsége Komárom ötlete alapján – vándorkiállítást terveztek egy nyertes pályázat erre elkülönített keretösszegéből, amelynek első állomása a Petőfi Sándor Általános iskola lett.

„Csaknem negyven értéket mutat be az a tíz úgynevezett roll-up, amely a 2013 és 2018 között a Komáromi Értéktárba felvett kincseket tartalmazza” – mondta el a Helyi Híradóknak Számadó Emese. A Komáromi Klapka György Múzeum igazgatója hozzátette: a tablókon fotók és egy rövid leírás segítségével ismerhetik meg a gyerekek a kincseket, emellett egy 45 perces előadással is igyekeznek bemutatni a komáromi diákoknak a helyi értékeket.

A tárlat két héten keresztül a Petőfi Sándor Általános iskolában, majd márciusban a Boszik József Általános Iskolában, áprilisban pedig a Jókai Mór Gimnáziumban lesz látható.

A vándorkiállítás a komáromi önkormányzat Projektirodájának köszönhetően 2020 végéig minden komáromi általános és középiskolába eljut.