Nem mindennapi eredményt ért el az SZPK-DESEF Komárom férfi- és az SZPK-Kayser Komárom női floorball csapata február közepén, hiszen a Debrecenben megrendezett Magyar Kupa négyes döntőjében, mindkét komáromi együttes a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A kupagyőztes csapatokat Molnár Attila polgármester, Kreft-Horváth Loránd és Turi Bálint alpolgármesterek, valamint ifjabb Galambos Tamás a Szőnyi Palánkdöngetők Körének elnöke köszöntötte csütörtökön a Városháza dísztermében.

Molnár Attila az eseményen elmondta, hogy sokszor azt gondoljuk, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, de igen, mert már egyszer megtörtént, hogy a komáromi férfi és női csapatok egyszerre tudtak magyar kupa győzelmet aratni.

„Ez az óriási siker most megismétlődött, hiszen az SZPK-DESEF Komárom férfi- és az SZPK-Kayser Komárom női floorball csapata 2015 után újra kupagyőztesként térhetett haza Komáromba” – emelte ki a polgármester.

A városvezető kitért arra is, hogy a játékosok példaképek lettek a város ifjú sportolói számára, amelynek köszönhetően egyre népszerűbb sportág lesz a floorball.

A csapatoknak nincs megállás, hiszen folytatják tovább a megkezdett munkát. Céljuk, hogy a magyar kupa után a bajnokságban is eredményesen szerepeljenek és újabb fényes sikerekkel öregbítsék Komárom hírnevét.