A Komárom VSE együttesének játékosai pihenőt kapnak a hétvégére, ugyanis a Táti SE csapatát korábban kizárták a megyei első osztályú küzdelmekből, így a következő hétvégén szabadnapos lesz a Bozsik csapat.

„Remélem ez a szabad hétvége jó hatással lesz a játékosokra” – mondta el a Helyi Híradóknak Bozsik Péter. A komáromi vezetőedző hozzátette: a héten kedden és pénteken dupla edzésekkel készültek a bajnokságra, azonban a hétvégén lehetőséget biztosít a játékosoknak, hogy feltöltődjenek és tisztuljon a fejük. A legutóbbi mérkőzésen is azt látta, hogy a sérülésből felépült friss játékosok plusz erőt adtak a csapatnak és pörgősebb lett a játék.

A Koppánymonostori SE csapata hazai környezetben lép pályára szombaton a Vértessomlói KSK együttese ellen. A hazai gárda legutóbbi mérkőzése elmaradt, hiszen Kecskéden alkalmatlan volt a pálya a meccs lejátszására. Egyelőre még nem egyeztek meg a csapatok, hogy hol és mikor pótolják az elmaradt mérkőzést, de már folynak az egyeztetések.

„Nem örültem annak, hogy elmaradt a Kecskéd elleni meccs, hiszen át kellett alakítanunk az egész heti felkészülésünket” – mondta el a Helyi Híradóknak Vigh László. A koppánymonostori tréner hozzátette: emellett vannak eltiltott játékosai is, valamint egy-két játékos kisebb sérüléssel bajlódik, nem tudni ki lesz bevethető és ki nem.

A Koppánymonostori SE jelenleg a tabella nyolcadik helyén áll, igaz egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a Vértessomlói KSK, amely viszont csupán a tizenharmadik a pontvadászatban.

„Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen meglátásom szerint jobb csapat a következő ellenfelünk, mint ahogyan az a tabellán látszik. Azonban bízom abban, hogy egy jó eredményt tudunk elérni szombaton” – emelte ki Vigh László.

A Koppánymonostori SE csapata hazai pályán fogadja a Vértessomlói KSK gárdáját, szombaton 13 óra 30 perckor a Berecz Dezső Sporttelepen.

A 13. forduló további párosításai:

Tatai AC – Nagyigmándi KSK

Nyergesújfalu SE – FC Esztergom

Zsámbéki SK – WATI Kecskéd KSK

Sárisápi BSE – Ácsi Kinizsi SC

Bábolnai SE – Vértesszőlősi SE

OBSL Oroszlány – Bokod Transintertop