Vecsei H. Miklós színművész, Molnár Attila polgármester és Szentesi Tamás a Komáromi Turisztikai Egyesület menedzsere mutatta be csütörtökön azt a Poket zsebkönyv automatát, amely Budapest, Szentendre, Tata és Gödöllő után már Komáromban is elérhető.

Molnár Attila elmondta, hogy nagy örömmel fogadta a város ezt a kezdeményezést.

„Azért is fontos, hogy ez megvalósulhatott, hiszen egy átlagember több mint 200 percet tölt egy nap az internet előtt. Nekünk pedig fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy mit jelent egy könyvet a kezünkbe venni és azt elolvasni, legyen az egy regény vagy egy verseskötet” – emelte ki a polgármester.

Kitért arra is, hogy azért a Brigetio Gyógyfürdőhöz került ez az automata, hiszen itt fordul meg a legtöbb ember a városban.

Vecsei H. Miklós úgy fogalmazott, hogy pont ma egy éves ez a projekt.

„Az ötlet onnan indult, hogy az emberek unalmas perceikben ne a telefonjukat vegyék a kezükbe, hanem egy könyvet, amely tartalmasabb időtöltést nyújt” – mondta a színművész, aki egyben a projekt ötletgazdája.