Páratlan leletek kerültek elő hazánk egyik legjelentősebb régészeti lelőhelyén a komáromi Brigetio legiótáborban – egyebek között ez is elhangzott a Múzeumbaráti Kör keddi rendezvényén, melyen Bartus Dávid ásatásvezető, az ELTE BTK Régészettudományi Intézet igazgatóhelyettese is értékelte az eddig munkát.

Bartus Dávid ásatásvezető kifejtette, hogy az elmúlt 25 évben nagymennyiségű leletet sikerült feltárni ezen a területen, melyeket most egy pályázatnak köszönhetően az elkövetkező években tudományosan kiértékelnek és dokumentálnak a szakemberek. 2021-re pedig a régészek és a múzeum egy több száz oldalas kötetben szeretné bemutatni részletesen a vásárhelyi feltárásokat.

Kitért arra is, hogy a tavalyi ásatások egyik szenzációja egy katonai épület feltárása volt, melyet 2015-ben egy légi felvételen azonosítottak be. Mint később kiderült egy nagy kiterjedésű, csaknem 600 négyzetméteres masszív falakkal ellátott épület körvonalait találtak akkor meg.

Leletekben rendkívül gazdag a terület, ahol egyebek mellett kerámiaedényeket, falfestményeket, épületmaradványokat és egy eltört írópálcát is találtak, amely feltehetően Ulpius Sabinus-é lehet, aki akkoriban tábori írnokként dolgozott.

Könyv készül a páratlan komáromi kincsekről – Folytatódik az ásatás
 

 

„A feltárások során arra is gyorsan fény derült, hogy egy igen fontos épületről van szó, hiszen a megtalált leletek alapján sikerült beazonosítani az épület keletkezésének idejét, ami azt jelenti, hogy 370-es években húzták fel az épület falait. Így szinte biztos, hogy I. Valentinianus császár nevéhez fűződik az építése. Az is elképzelhető, hogy az épület falai tanúi voltak 375. november 17-én a császár halálának is ” – fogalmazott előadásában az ásatásvezető.

Az eseményen részt vett Molnár Attila polgármester és Turi Bálint alpolgármester is. Mind a városvezetéstől megtudtuk: az ásatások a miniszterelnökség és a komáromi önkormányzat támogatásának köszönhetően tovább folytatódnak idén a Brigetio legiótáborban, amely napjainkban Magyarország egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye. Emellett pedig elbírálás alatt van egy régészeti park kialakítására benyújtott pályázat is, melyet az önkormányzat nyújtott be korábban.