A komáromi önkormányzat múlt év elején nyújtott be pályázatot bölcsődefejlesztésre. A városvezetés a tavaly ötven éves fennállását ünneplő Komáromi Aprótalpak Bölcsőde komplex felújítását, a Szőnyi Zsebibaba Bölcsőde két csoportszobájának felújítását, valamint udvarrendezéseket, illetve eszközbeszerzést valósítana meg az elnyert forrásból.
Az Aprótalpak Bölcsőde beruházása során kívül és belül is megújulna az intézmény, benne hat csoportszoba, a konyha, emellett egy tejkonyhát is kialakítana a városvezetés. Új vizesblokkok, valamint akadálymentes mosdót építene ki, megszépülne az udvar, ahol kerékpár- és babakocsi tárolót is kialakítana a kivitelező.
A külső szigetelésnek, a tetőfelújításnak, a nyílászárók cseréjének és a fűtéskorszerűsítésnek köszönhetően a beruházás megvalósítása után jelentős energia megtakarítás érhető majd el.
Napkollektorok felszerelésével a használati meleg víz előállítással pedig jelentően csökkenne a gázfelhasználás. A projekt összköltsége közel kétszáz millió forint, melyhez a komáromi városvezetésnek nincs szüksége önerőre.
A képviselő-testület az „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” című felhívásra benyújtotta pályázata jelenleg az elbírálási fázisban van.