Egyre szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a KVSE Ritmikus Gimnasztika és a fehérvári Alba RG SE edzői és tornászai. Ennek keretében edzőtáboroztak a múlt héten Komáromban a Fejér megyei tornászlányok.

„Sajnos Székesfehérváron nem tudott a város edzéslehetőséget biztosítani számunkra a nyári időszakban” – mondta el a Helyi Híradóknak Simon Orsolya. Az Alba RG SE edzője hozzátette: az évek során az egyesületek és a csapattagok között is jó baráti viszonyok alakultak ki, ezért tudtak Komáromba látogatni és itt edzőtáborozni.

A múlt hét alapvetően az alapozásról szólt, valamint a csapatversenyekre a koreográfiát gyakorolták a lányok. A táborban 35 fehérvári tornász vett részt, akik naponta két edzéssel – délelőtt és délután is 2-3 óra – készültek a következő szezonra. Reggelente a sportpályán futottak, aztán az edzések nagy része a bemelegítést követően a gyakorlásról szólt. A tréningek után különböző programokkal készült a vendéglátó egyesület. A fehérváriak városnézésen is részt vettek a helyi tornászokkal együtt, valamint a fürdőbe is ellátogattak. A tábor közös kerti partival ért véget pénteken este, azonban szombaton délelőtt még tartottak egy levezető edzést Simon Orsolya és Tóth Barbara felkészítők.

Komáromiaktól lestek trükköket a fehérvári tornászlányok
 

 

„Nagyon jók voltak a körülmények itt Komáromban. Kiváló házigazdának bizonyult a város, a Komárom VSE, valamint Kovács Ágnes vezetőedző is, aki mindenben a rendelkezésünkre állt, emellett edzéseket tartott a lányoknak. Nagyon jól éreztük magunkat és összességében sikeres volt az egy hetes felkészülés. Nagyon örülünk a meghívásnak is, ugyanis Székesfehérváron erre nem lett volna lehetőségünk. Bízunk benne, hogy ez a jó kapcsolat sokáig kitart a két egyesület között” – emelte ki Simon Orsolya.

Kovács Ágnes, a KVSE vezetőedzője elmondta, hogy már tél óta tervezték, hogy az Alba RG Sportegyesület nyár végén egy hétig Komáromban fog edzőtáborozni.

„Komárom a kollégiumnak, a szállásnak, a kitűnő adottságokkal rendelkező tornateremnek köszönhetően jó lehetőséget biztosít az ilyen edzőtáboroknak. Örülök, hogy részt vehettem a fehérváriak táborában, jó volt velük dolgozni. Terveim között szerepel több hasonló ilyen kezdeményezés megszervezése”– hangsúlyozta Kovács Ágnes.

Komáromiaktól lestek trükköket a fehérvári tornászlányok