A Balaton-Bakony Kocka Klub tagjainak LEGO® gyűjteményéből nyílik pénteken 10 órakor kiállítás a koppánymonostori Dózsa György Művelődési Házban. A látogatók három napon keresztül, péntektől vasárnapig tekinthetik meg a nem mindennapi tárlat darabjait, hatalmas, csak itt felépített városokkal, vonatokkal és állatkerttel. Emellett kalózokkal, vikingekkel és robotokkal készülnek a szervezők a fiúknak, a lányokat pedig hercegnő kastély és Friends város is várja.

Magyarországon csupán öt hivatalos LEGO® klub létezik: három fővárosi, egy szegedi, a Komáromban bemutatott gyűjtemény pedig egy észak-dunántúli, elsősorban veszprémi tagokból álló klubé. Utóbbi 2014-ben alakult egy baráti társaságból, amely havi rendszerességgel jön össze és évente csupán 5-6 helyszínen mutatja be kollekcióját, amit otthon többnyire helyhiány miatt, csak dobozokban látnak a tagok.

Az érdeklődők egyebek mellett több mint 300 résztvevős középkori csatát, egy modern városrészletet, egy labdarúgó-mérkőzés mozzanatát, vagy éppen a Csillagok háborúja Birodalom visszavág című részének jelenetét is megnézhetik LEGO®-ból. Emellett terepasztalokkal, ritka készletekkel, egyedi építményekkel is készülnek a szervezők, valamint bemutatókkal, játékos feladatokkal és építősarokkal is várják az érdeklődők családokat.

A kiállítás megtekinthető péntektől vasárnapig 10 és 18 óra között.