Minden évben május 8-án ünneplik világszerte a Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold napját. Idén a megyei rendezvénynek Komárom adott otthont. A helyi óvodások és iskolások kedden délután a Brigetio Gyógyfürdő parkolójában gyülekeztek, ahol egy 250 négyzetméteres élőképet alkotva a Vöröskereszt zászlóját formázták meg. A jelenlévők ezután átsétáltak a Jókai ligetbe, ahol Bognár Ferenc a Magyar Vöröskereszt megyei elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Molnár Attila polgármestert és Turi Bálint alpolgármestert, valamint a szervezet megyei képviselőit.

Oláh Gábor a térség területi koordinátora a Helyi Híradóknak elmondta, nagy öröm, hogy Komárom adott otthont az idei megyei rendezvénynek.

„Az ünneplésbe bevontuk a helyi óvodás és iskolás gyerekeket is, hogy átadjuk nekik a Vöröskereszt szellemiségét, és bemutassuk, hogy mivel is foglalkozik a szervezet” – hangsúlyozta Oláh Gábor.

Az eseményen elismeréseket is átadott a szervezet, azoknak az önkénteseknek, akik évek óta szívükön viselik a megyei szervezet sorsát és működését. Bognár Ferenc és Hamburgerné Ujvári Irén a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója Diószegi Gábornénak munkájáért elnöki díszoklevelet adott át. Auer Imréné munkájáért arany-, Kilin Olga Mónika és Losonczy Istvánné ezüst-, Adolf Józsefné, Andor Ildikó, Németh Katalin, Papp Mária és Szotyori-Nagy Gáborné bronz díszoklevelet vett át, Szabó Zsoltné pedig az év önkéntese elismerést kapta meg.

Kitüntették Komárom önzetlen önkénteseit is a Vöröskereszt Napján
 

 

A rendezvényen a Szőnyi bábcsoport előadással, a Garabonciás Táncegyüttes néptánc bemutatóval, a rendőrség játékos feladatokkal, a katasztrófavédelem munkatársai pedig habpartival várták a gyerekeket. Emellett balesetmegelőzési céllal a rendőrség, a mentők és az Ifjúsági Vöröskereszt részvételével baleset szimulációs bemutatót tartottak a Jókai liget melletti utcában.

A szervezők a Közösségi Házban 11 és 18 óra között véradást is rendeztek, melyen csaknem százan nyújtották karjukat. Emellett ingyenes prosztataszűrésen is részt vehettek a férfiak.