Idegenben lépett pályára vasárnap a Komárom VSE együttese, amely a listavezető otthonában pontszerzésre készült. A mérkőzés első félidejében a hazaiak agresszívan támadtak le, ami sok gondot okozott a vendéggárdának. Többször hibáztak a komáromiak, aminek a 41. percben meg is lett az eredménye, Csizmadia Zoltán tíz méterről ugyanis a kapuba lőtt. A második félidőben fordult a kocka, inkább a vendégcsapat akarata érvényesült a pályán. Az utolsó 20 percben a hazai kapu elé szegezték a komáromiak az FC Ajka gárdáját, egy lesgól kivételével azonban nem sikerült Bozsik Péter fiainak a kapuba találni, így maradt az 1-0-s arányú hazai győzelem.

„Nincs miért szégyenkeznie a csapatnak” – mondta el a Helyi Híradóknak Bozsik Péter. A komáromi vezetőedző hozzátette: két ellentétes félidőt láthattak a jelenlévők, ugyanis még az első játékrészben a hazaiak akarata érvényesült, addig a másodikban fiai szinte a kapu elé szegezték az FC Ajka együttesét. A második félidő alapján megérdemelték volna legalább az egy pontot.

„Bizakodó vagyok a jövőre nézni, azonban a góllövés tudományában még van mit fejlődnünk, hét mérkőzés alatt mindössze ugyanis öt gólt lőttünk, ez nem túl acélos, ezen mindenképpen javítanunk kell” – emelte ki a tréner.