A személyautós ügyfelek egyharmada, bő 1,1 millió üzembentartó a napokban kaphatta meg jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjértesítőjét. A biztosítóval elektronikus kapcsolattartású kgfb-szerződést kötött ügyfelek elmulaszthatják díjuk ellenőrzését, s az esetleges biztosítóváltást, ha nem ellenőrzik elektronikus levelezésüket. A jegybank folyamatosan vizsgálja a biztosítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáit és azok alkalmazásának jogszerűségét.

Célszerű, hogy az ügyfelek mindenképp hasonlítsák össze a biztosítók következő évi ajánlatait. Tudatos fogyasztói magatartással, szükség esetén biztosítóváltással ugyanis akár több tízezer forintot spórolhatnak – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Közölték, a naptári évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) ügyfelek a törvény szerint legkésőbb 2017. november 11-ig kapják meg a jövő évre várható díjukról szóló értesítést. Ha ezt elfogadják és tovább fizetik majd a díjat, szerződésük automatikusan érvényben marad. Ám ha felmondják addigi kgfb-szerződésüket, erről úgy kell írásban értesíteniük eddigi biztosítójukat, hogy az legkésőbb 2017 december 1-jén éjfélig beérkezzék hozzá. Ezután ők idén december 31-ig kötelesek új szerződést kötni.

Itt köthet online biztosítást

A hazai kgfb-piac 13 szereplőjének díjtarifáit az ügyfelek az MNB honlapján, a Magyar Biztosítók Szövetsége Díjnavigátorán, a biztosítók weboldalain, illetve egyes biztosításközvetítőknél (többek közt azok kalkulátorprogramjain) is megtekinthetik, összehasonlíthatják. A közvetítői oldalak népszerűségét az is jelzi, hogy a tavalyi évben (az évközi változásokat is ide számítva) több mint 400 ezer ügyfél ezeken az online platformokon kötötte meg a szerződést. Ezeknek a portáloknak a működését és kalkulációs pontosságát az MNB szúrópróbaszerű vizsgálatokkal is ellenőrzi, mint ahogyan a jogszabályoknak és az MNB online közvetítésre vonatkozó ajánlásnak történő megfelelést is.