A három új fő közlekedési tengely az új komáromi Duna híd, a Rajkát Győrrel összekötő autópálya illetve a Miskolc-Kassa autópálya, amelyek építési munkálatai már hamarosan elkezdődnek.
    
Magyar Levente elmondta: megállapodás született arról, hogy Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök részvételével már néhány héten belül leteszik az új komáromi Duna híd alapkövét. Hozzátette: a Budapest-Pozsony autópálya utolsó hiányzó szakasza, az M15-ös építése valószínűleg még az idén elkezdődik, a Miskolc-Kassa autópálya magyarországi szakaszának megépítésére szükséges 230-240 milliárd forintos összeget pedig már elkülönítették, ennek előkészületei gőzerővel zajlanak, az építkezés pedig jövőre indul meg.
    
Az államtitkár rámutatott: a közel hétszáz kilométer hosszú közös határszakasz mentén lévő térségek gazdasági felemelését célzó nagy fejlesztési projektek mellett sok kisebb közlekedési összeköttetés is tervben van, ezeknél azonban még akadnak teendők. Kifejtette, korábban megállapodás született arról, hogy 21 kisléptékű útkapcsolattal kötik össze a két ország közös határtérségeit, és bár ez a program is halad, vannak fennakadások, elsősorban a tagállami és az önkormányzati társfinanszírozás hiányosságaiból adódóan. "Úgy tűnik erre is sikerül megoldást találni és így legkésőbb jövőre legalább 5-6 új útkapcsolat kiépítése kezdődhet meg a közös határszakaszon" - tette hozzá.
    
Magyar Levente a két ország közötti közlekedési kapcsolatok fejlesztésére további nagy lehetőségeket lát, ilyennek nevezte például azt is, hogy Magyarország és Szlovákia között 7 olyan vasúti összeköttetés van, amelyeken nincs vasúti személyforgalom.
    
"Szeretnénk ezt a problémát minél hamarabb és minél hatékonyabban kezelni, például a Győr és Pozsony közötti vasúti személyforgalmat a lehető legrövidebb időn belül megindítani" - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: a vasúti személyforgalom újraindítása a tervezett szakaszokon a jelenleg több esetben nem biztosított kishatárforgalom megteremtésére is megoldást kell, hogy jelentsen.
   
Magyar Levente pozsonyi útja során a Magyar Közösség Pártjának (MKP) székházába is ellátogatott, ahol a felvidéki magyar párt vezetőivel a helyi magyar közösséget érintő aktuális gazdasági és külpolitikai témákról illetve a tervezett infrastrukturális fejlesztésekről egyeztetett.